Úgy gondoltam, hogy a tálalás után egy kicsit beszélgessünk magáról a vendégről. Ismerősként, aki feljön a lakásunkba egy kávéra, aki vacsorára érkezik hozzánk, aki pusztán kedvességből hoz egy doboz frissen sült kekszet. Ismeretlenül, aki éttermünkbe betérve elégedetten távozik, aki szállodánkból kivirulva tér vissza a szürke hétköznapokba, akiből végül ismerős lesz.
Az elmúlt évek alatt sok hiányosságot találtam a mai vendéglátásban, ami véleményem szerint elkerülhető lenne, ha érdekelné a tulajokat mi is folyik az üzletükben.
Az ajánlásom menüpont is azért jött létre, hogy olyan vendéglátó üzletekre találjunk, melyek értünk vendégekért vannak.
Valamilyen oknál fogva nem figyelünk oda a részletekre. Tesszük a dolgunkat, és elsiklunk a mindennapi tökéletesség fogalmán. A következő hibák elkerülése egy fillérükbe sem kerülne:

• az asztalon a pókhálós művirág élménye,
• a morzsás, pecsétes terítő,
• a tartóba belekötött só vagy bors,
• ha nem kötött bele semmi, az azért van, mert üres,
• a rendelés közben másfelé nézelődő pincér,
• utolsó vendég; a körülöttem lévő asztalokon már fel vannak fordítva a székek,
• a reggelinél ebédre terítő felszolgáló (!?),
• a körülöttünk sétálgató pincér,
• a már diszkó szintű zene,
• ha már az asztalon van gyertya, akkor akár éghet is.

„Akinek nem inge, ne vegye magára” - szokták mondani. De ezek tényleg azok a hibák, amelyek kijavítása nem kerülne pénzbe. Ennek ellenére idegesítő, hogy évek alatt sem tudjuk kinőni ezeket az ingeket. Jogos a kérdés, mégis milyen éttermekbe járok én? Mindenfélébe. Pontosan azért, mert érdekel a vendéglátás sorsa. Utazásaim alkalmával a legtöbbször olyan helyeket pécézek ki, ahol sok autó vagy kamion áll. Ami már jelent valamit, de még az ilyen helyeken is volt 1-2 baki a fenti listából. Ha egyszer jól megy, akkor miért nem figyelünk oda még jobban? Vagy pont azért nem, mert így is eleget tojik a tyúk. Vagy az alkalmazott nincs eléggé motiválva? Nem ellenünk irányul, csak pusztán érdektelenségből nem figyelnek oda? Olvasóim között biztosan vannak olyanok, akik tudnák bővíteni a listát, de a javaslatok előtt nézzük meg, hogy tényleg az „ingyen” hibák közé tartoznak-e.
Ennyi szidalom után nézzük mi újság a házunk táján. Hétköznaponként két olyan műsor is megy a tévében, ahol egymást látják vendégül az emberek. Igazság szerint keveset nézem, mert inkább a hagyományos vendéglátással foglalkozom, mégis riasztó a tény, hogy mennyire nem vagyunk tisztában a házigazda szerepével. Azt a tényt, azért ne veszítsük szem elől, hogy ők ebben a műsorban elsősorban emberek, és csak utána – úgy nevezett – sztárok, ezért jogos a kérdés. Belegondoltunk már abba, mi mennyire vagyunk jó házgazdák? Meg teszünk mindent vendégeinkért? Annak ellenére, hogy a barátainkkal vagyunk, biztosan van egy-két olyan terület, ahol még fejlődhetünk. A teríték, a tálalás, az apró vendégváró falatok, a „csak az erre az alkalomra” készült étel, kedves gesztusok az érzékeny gyomrúakkal szemben, a hozzávalók gondos megválasztása, tudjuk, ki mit szeret, vagy mit nem. Az a lényeg, hogy figyeljük vendégeink igényeit, és ami a legfontosabb emlékezzünk rá. Ebben rejlik a dolog nyitja, hogy kiszolgálva, elégedetten, és egy igényes chef munkájának emlékével térjenek haza vendégeink. A mai vendéglátásnak erről kellene szólnia, hogy emlékeket adunk az embereknek, és fenntartsuk az igényt újak iránt. Mellékszereplői legyünk, egy olyan remekbe szabott gálaestnek, ahol a vendég főszereplő, nem pedig dublőr.