Töltött cukkini tök Schef módra recept
A változékony idő nem kedvez a kreativitásnak. Pedig egyre több, és jobbnál-jobb zöldségek és gyümölcsök lepik el a földeket. Paradicsomból, karalábéból kifogyhatatlan vagyok, de valami másra fájt a fogam. Egy napos délután aztán a piac felé vettem az irányt, hogy körbenézzek egy kis harapnivalóért. Nem gondoltam volna, hogy cukkini tök képében csókol majd homlokon a múzsa.
Hozzávalók 3 személyre
3 cukkini tök
25 dkg lila káposzta
1 fej lila hagyma
6 kisebb fej gomba
10 dkg főtt császárszalonna
3 tojás
5 dkg edami sajt
Friss kakukkfű, só, bors, cukor
1., A cukkini tök belsejét kivájjuk. Kockára vágott szalonnát, kakukkfüvet és félbe vágott gombát teszünk bele. Kicsit megborsozzuk és sózzuk.
2., A lila káposztát és a hagymát felkockázzuk, és elrendezzük egy sütőtál aljában. Meghintjük kevés cukorral, sóval, és rárakjuk a cukkini tököket. Melléjük felcsíkozott császárszalonnát rakunk.
180 fokra előmelegített sütőben sütjük 25-30 percig.

3., A kis tökök belsejében már jól összemelegedett a gomba és a szalonna, és ezt bizony már az orrunkkal is érezzük. Szórjunk bele egy két csipet sajtot, majd üssünk bele 1-1 tojást, és addig süssük, míg a tojás kész nincs.
4., A káposzta a hagymás szalonnás lében roppanósra puhult, és a tökök is átvettek minden ízt maguk körül.
Tálaláskor a levágott szárvégeket tegyük vissza a tökökre, mint egy kalapot.
