Tarja Domino - Mézes mustáros

A csabai karaj, amit mindenki kolbászos karajként ismer, kis túlzással 3 kolbásszal készítettem. Aztán mohó lettem, és egyre többet akartam. Azonban elértem a karaj határait, és váltanom kellett, így született meg a Tarja Domino. Számolva azzal, hogy végül is ez egy virslis étel, mézes mustáros mártást készítettem hozzá.

Tarja Domino módra, mézes mustáros mártással és burgonyafánkkal

Hozzávalók 4 személyre
1 kg sertés tarja (csont nélkül)
6 virsli
6 evőkanál akácméz (Koklács és Molnár Méhészet)
6 evőkanál mustár
2 gerezd fokhagyma
4-5 darab zsálya
2 kisebb fej vöröshagyma

Burgonyafánkhoz:
1 kg főzni való burgonya
Kb 10 dkg rétesliszt
1 kocka élesztő
5 dkg margarin
4 tojás
Szerecsendió, petrezselyemzöld

1., A tarját hagyjuk egyben és keresztbe szúrjuk át hatszor egy éles késsel. A saját technikám az, hogy szúráskor vágok is, és nemcsak oldalvást, hanem függőlegesen is. Így biztosan át lehet fűzni a húson a virsliket. Külsejét vékonyan sózzuk meg, locsoljuk meg olajjal és tépkedjünk rá zsályaleveleket. A hagymákat hámozzuk meg és félbevágva tegyük rá a húsra.
Ha szárított zsályát vettünk, hideg vízben áztassuk be, és ezután tegyük a húsra. 160 Celsius fokra hevített sütőben, fólia alatt süssük két órán át. A hús alá öntsünk egy pohárnyi vizet, így a hús nem szárad ki, valamint a kisült szafttal együtt időnként meg tudjuk locsolni a húst.

tarja toltve virslivel  sutes elott

2., A mézes mustáros mártásom egyszerűen készül. A hús alól a szaftot egy edénybe öntöm. Hozzáadom a mézet, a mustárt és a zúzott fokhagymát. Összemelegítem és kóstolás után mustárt vagy mézet teszek hozzá. Inkább mézet, főleg ha a domoszlói kézműves mézről van szó.

Burgonyafánk

3., A burgonyát héjában süssük meg a sütőben. Hűtsük le, hámozzuk meg, majd reszeljük le.
Adjuk hozzá a többi hozzávalót, majd dolgozzuk össze alaposan. Evőkanállal szaggassuk hevített olajba és süssük ki.

tarja domino mezes mustaros es burgonyafank