A tél közeledtével egyre többször durrantok be a sütőbe, hogy egy kis ropogós héjú vágottal lepjem meg magunkat. A frissen sült bucik illata teljesen betölti a lakást, és biztos vagyok benne, hogy az ajtónk előtt elhaladó szomszéd is jó nagyot szippant az illatból.
8 vágotthoz
450 gramm búzaliszt
310 ml kézmeleg víz
Fél kocka élesztő
2 evőkanál só
1 evőkanál cukor
1 tojás sárgája
Mák és szezámmag
1., Keverjük össze a lisztet és a sót. A kézmeleg vízben oldjuk fel a cukrot és az élesztőt.
2., Ha az élesztő felfutott, öntsük a lisztbe és dolgozzuk jól össze. 90 percig kelesszük.
3., Belisztezett deszkán dolgozzuk át a tésztát. Vágjuk 8 egyforma darabra. Ezeket külön-külön is gyúrjuk meg úgy, hogy tenyerünk között görgessük egy fél percig.
Sütőpapíros sütőlemezre tesszük és előmelegítjük a sütőt 230 fokra.
4., Ahogy a baguette-nél, itt is tegyünk a sütő aljába egy vízzel teli fém edényt. A párától lesz finom ropogós a külseje. Amint a sütő kattant egyet, kenjük meg tojássárgával, majd szórjuk meg mákkal és szezámaggal. 15-20 perc alatt süssük készre.

Nyitott sütőajtó mellett hagyjuk kihűlni.

