Óriás pirula!
Egészségünk érdekében rengeteg gyümölcsöt megeszünk. Sokszor csak azért, hogy meg legyen az érzésünk: törődünk magunkkal. Itt az ideje, hogy megismerje, mit miért vagy mire kell fogyasztani.
|
Le kalappal!
Joe Cocker az ellenkezőjét énekelte valószínűleg, azért mert nem tudta mi mindent tehetett volna a hajhagymáiért a citrom.
|
Gyümölcs, ami hizlal?!
A kókusz növényi olaj tartalma elég magas és bár hasznos, a benne rejlő kalória miatt rendszeres fogyasztásra nem alkalmas. 10 dkg kókusz egyenértékű egy kétfogásos ebéddel!
|
Mi is itt a lényeg? Gyakorlatilag ugyanazok a szabályok érvényesek rájuk is, mint a zöldségekre . Törekedjünk vitamin és ásványi anyagtartalmuk megőrzésére. Mivel kevés olyan képviselője van, amelyiknél ez a veszély fennáll, mindenképpen építsük be a napi étkezésbe. Kövessük szezonjaikat és ennek képére alakítsuk menüinket is. A hipermarketek polcain az év minden napján találunk belőlük, de természet adta érési időszakukat tartsuk szem előtt, és ennek megfelelően vásároljunk. Nyersen tálalásakor figyeljünk oda, hogy a magas savtartalmúak pl.: ananász, ne kerüljön alpaka tálra, mert reakcióba lép vele a gyümölcs sav, és a leve zöldes színűre változik. Ez enyhén fogalmazva is undorkeltő. Inkább fektessük a héjas oldalára. Ha gyümölcstálat készítünk, mindig használjunk tálpapírt (tortapapírt), ezzel megelőzhetjük az ilyen baleseteket, emellett higiénikusabb is a tálalás.
Tálalás előtt, a fogyasztásra alkalmatlan részeitől (mag, héj) fosszuk meg. Egy finoman gőzölgő meggyes rétes átka lehet egy benne felejtett mag. Almát csak egyben sülve hagyjuk a bundájában, ha szeletelve tesszük pl.: máglyarakásba, még véletlenül se hagyjuk rajta a héját. Ezek azok a hibák, amivel lépten- nyomon találkozom. Ízüket és belső adottságukat, a magunk részéről mindig igényességgel párosítsuk.
Variálhatóságuk végtelen: frissen szelve köretnek, krémlevesnek, karamellába vagy csokiba forgatva, sütemények töltelékéhez, piskótákhoz, fagylaltokhoz, hideg salátákhoz és krémekhez, tejszínhabbal, grillezve.
Energia és szénhidrát tartalmukat a nevük mellett tüntettem fel. Felhasználáskor figyeljünk arra, hogy zsírban vagy vízben oldódó vitamint tartalmaz e.
Gyümölcs fajták, kalória tartalmuk és felhasználásuk
Az egészséges menüpontot az Elite Modell Agency támogatja.

Banán
(Kcal=105, SzH=24)
Citrom ízű valóban nem létezik, és nem is fa, inkább csak faszerű a banán. Levelei egymásra borulva 3-5 méter magas áltörzset alakítanak ki. Lecsüngő, összetett fürtvirágzata van. Évente 50-70 kg keményítőben gazdag, utóérő gyümölcsöt hoz (tulajdonképpen áltermés). Érdekes, de a paprikához hasonlóan bogyó termése van. Átlagosan 10-15 cm hosszú, hajlott, sokszögletes, lekerekített, zöldessárga gyümölcsök nőnek rajta, melyek közös száron helyezkednek el. A zöld banán hűtőtárolása 90-95% relatív páratartalmú térben, 14-15 °C hőmérsékleten, 10-20 napig, kamrában 5-10 napig lehetséges. Érett állapotban 13-16 °C-on tanácsos tartani, 13 °C alatt barnul. Banánkivitel szempontjából első helyen ma Ecuador áll.
Édes csípős nyárs

Alma
(Kcal=30, SzH=7)
A betegségben elgyengült gyerekeknek –ahogy nekem is hajdanán- kekszmorzsával kevert reszelt almát készítettek az anyukák vagy a nagymamák. A gondoskodás mellett óriási szerepe volt és van abban, hogy a szervezet regenerálódni tudjon. Az alma kalciumot, foszfort, vasat, magnéziumot, nátriumot, káliumot, nyomelemeket, valamint A-vitamint, B-komplex vitaminokat, és némi C-vitamint is, - ami a héjban található meg a legnagyobb mennyiségben- tartalmaz ez a legtöbbször öklömnyi gyümölcs. A B-vitaminok nagyon jó hatással vannak az emésztésre, mivel serkentik, elősegítik a táplálék felszívódását.
Habár C-vitamin tartalma jóval csekélyebb, mint például a narancsé vagy a citromé, mégis a benne lévő ásványoknak köszönhetően nagyon jó hatásai vannak az emésztőrendszerre. Az alma fontos hatóanyaga még a pektin, ami vízben oldva kocsonyás zselét alkot, valamint a héj cellulóz része, aminek béltisztító hatása van. Így összességében egy jó nagy pirula!
Édesanyám almás lepénye
Kincses ládika

Narancs
(Kcal=40, SzH=8)
Az év 365 napjából 360-on bármilyen formában ajánlom. Reggeli italként, szeletelve vagy éppen lekvárnak. A narancsbogyó külső és belső rétegét két héj fedi. A narancsos színűt „flavedó”-nak nevezik. Ez illóolajat, keserűanyagot, karotinoidot és narancssavat tartalmaz. Közkedvelt aromájú ízesítő fűszert készítenek belőle mártások, sütemények, gyümölcslevesekhez. A héj belsőbb, fehér rétege taplószerű, amit „albedó”-nak neveznek.
Nagyon jó ízjavító, gyomorerősítő, emésztést serkentő, étvágyjavító és vértisztító hatású.
Egy pár sor erejéig említeném meg a kürasszó kérget, amely a nyugat-indiai szigetcsoport egy részén termő, különleges narancsfajta héja. Ebből készítik a hires "Curaçao" néven ismert likőrt (kürasszó-likör), és a narancsos csokoládét is.
Narancs parfé
Naranccsal töltött filé, rucolával

(Kcal=30, SzH=7)
A nyár egyik igazi slágere. Jól behűtve, két kézzel vagy bicskával szelve bármikor szívesen fogyasztjuk a forró nap elől elbújva.
Nem ismert hol termesztették először, de a legkorábbi feljegyzett görögdinnye szüret nagyjából 5000 évvel ezelőtt a dinasztikus Egyiptomban történt, melyet hieroglifával is megörökítettek. A növényt gyakran helyezték fáraók sírkamrájába élelemként a túlvilágra.
Formája gömbölyű vagy hosszúkás, héjának színe sötétzöld vagy világoszöld csíkos (tigris mintás), húsának színe piros vagy sárga.
Elsősorban kitűnő íze és cukortartalma miatt kedveljük, mert a benne lévő vitaminok nem jelentősek. Víztartalma 90-95%, így fogyasztásával a szervezetbe jutó víz a veseműködést előnyösen befolyásolja. Régebben vizelethajtó tulajdonsága miatt gyógynövényként is emlegették.

(Kcal=55, SzH=10)
A standard hideg előételek egyike a sárgadinnye aszúban, pármai sonkával. Felhasználása, mint minden más is, a fantáziánkra van bízva. Hideg krémlevesként, gyümölcsköretbe, vagy fagylalt kehelynek formázva is ötletes.
Héja lehet sima, rücskös, hálós vagy barázdált, húsa narancsszínű vagy zöldes árnyalatú. Egyes fajtáknál a dinnye érésével a zöld szín aranysárgára változik. Tápértékét a következő anyagok határozzák meg: kalcium, foszfor, vas, nátrium, kálium, mangán, magnézium, réz, cink, kobalt és króm, A-vitamin, niacin, riboflavin, thiamin, fólsav és C-vitamin.
A sárgadinnye kitűnő gyógyszer mindenféle lázas és gyulladásos betegségre. Gyógyhatását béta-karotin tartalmának köszönheti, de sikerét növeli a benne levő nagy mennyiségű ásványi anyag.
Jó hatást vált ki a hasi rész bármely, gyulladással kapcsolatos megbetegedésének gyógyításában: vékony és vastagbélgyulladás, illetve a vékony- és vastagbél határán lévő szájadék gyulladása esetén ajánlatos a sárgadinnye fogyasztása. A bél e szakaszának gyulladása főleg azoknál a vegetáriánusoknál jelentkezhet, akik táplálékuk legnagyobb részét nyersen fogyasztják. A kemény, rostos táplálék olyan károsodást okozhat a belekben, aminek következtében leszűkül a járat, illetve krónikus gyulladás jön létre, nem egyszer rák.

(Kcal=45, SzH=10)
Gyümölcse felhasználható nyersen vagy kifacsarva gyümölcsléként fogyasztva. Aszalva megtartja vitamin és tápanyagtartalmát. Befőttnek, dzsemnek, lekvárnak, illetve a mélyhűtéssel tartósított gyümölcsöt sütemények, torták, gyümölcsbólék ízesítéséhez használják, de pálinka készítésére is kiválóan alkalmas.
Egy íratlan mondás szerint: „amiből lekvárt lehet készíteni, abból pálinkát is”. Ettől eltekintve a jó pálinkát nem érdemes kihagyni, és fontos része az étkezésnek. Szerencsések vagyunk, mert többfélét készíthetünk sárgabarackból, nem úgy, mint azok, akiknek csak a banán jut erre a célra.
A kajszibarack esetében az őszibaracktól való megkülönböztetés érdekében került a szó elejére a "kajszi" előtag.

(Kcal=40, SzH=9)
Alfonso jutott az eszembe, amikor a balatoni strandolót alakítja. Szürcsöl, szívogatja a magot, csurog a nyakán, a tarkóján a lé - elképesztő figura volt. Ezt az izletes gyümölcsöt többnyire nyersen vagy kompótként fogyasztjuk, de mártásnak és pácoláshoz is használhatjuk. Minden csonthéjas befőtt esetében javaslom, hogy a mag helyét mindig vizsgáljuk meg alaposan. Kínos lenne, ha valaki véletlenül ráharapna egy hegyes héjdarabkára. Az őszibarack legközelebbi rokona a mandula, távolabbi rokonai a szilva és a kajszibarack.

Citrom
(Kcal=25, SzH=2)
Ecet helyett citromlével savanyítva rendkívül ízletessé tehetjük egyes salátáinkat, de használhatjuk húsok pácolásához (főleg a mediterrán típusú, rozmaringgal, bazsalikommal összeállított pácsókban).
A citrom sárga héját lereszelve töltelékek, (mák, dió, túró mellé) levét tea, kávé, gyümölcslevesek, turmixitalok, puncsok, szószok, hidegtálak, hal- és egyéb húsételek ízesítésére használjuk.
A szárított héjat spirális szalagokban vagy kockára vágva forgalmazzák, de így csak az édes- és likőripari üzemekben használják fel. Otthon a legjobb a frisset tartani, hogy ízesítésre mindig kéznél legyen.
A citrom serkenti az emésztést és erősíti a gyomrot. Mivel sok benne a C-vitamin, segíti a meghűléses betegségek megelőzését. Bioflavon-tartalma vértisztító hatású, és a véredényeket is regenerálja. Bélféreghajtó és puffadásgátló hatása is van. A citromlé fokozza a nyálelválasztást, csillapítja a szomjúságot, mivel oldja és eltávolítja a szervetlen sókat.
A citromlé hígítva is elpusztítja a kolera-, a diftéria-, és a tífuszbaktériumokat. Szinte nincs olyan betegség vagy gyengeségi állapot, amin a citrom ne segítene.
A bőrnek is elsőrendű fiatalítója és regenerálója; megelőzi a kopaszságot, erősíti a fejbőrt, a hajhagymákat. Mandula-, vagy avokádóolajjal elegyítve jó bőrápolószer. Ha ezt erősen a fejbőrbe dörzsöljük, hamarosan megszünteti a haj korpásodását, megakadályozza a hajhullást.
Kapros citromos lazac szeletek, sós palacsinta párnákon

Eper
(Kcal=35, SzH=7)
Mosás után egyből porcukorba mártva lehet csak igazán élvezni a lédús epret. Vegyes gyümölcslevesek, torták, hideg tejszínkrémek mindegyikéhez javaslom.
A szamóca a rózsafélék családjába tartozó, valamint a vadon termő, illetve a termesztett fajok gyümölcsének elnevezése. A termesztett fajokat gyakran hívják epernek.
A földiepernek jó előveteménye lehet a kertészeti növények közül: a fejes káposzta, a sárgarépa, a fejes saláta, a zöldbab, a zöldborsó és egyéb rövid tenyészidejű zöldségnövények. Szamócát szamóca után néhány évig talajfertőtlenítés nélkül nem szabad telepíteni, mert a kártevők felszaporodása és a talajuntság miatt, emelkednek a növényvédelmi kiadások, és csökken a termés mennyisége. Az istállótrágyát ajánlatos már az elővetemény alá bedolgozni alaptrágyaként. A talajt a telepítés előtt kora tavaszi ültetéshez ősszel, a későbbi ültetésekhez 4-6 héttel az ültetés megelőzően 25-30 cm mélyen kell szántani, vagy felásni.

Közönséges egres, vadegres, egres, büszke, piszke vagy köszméte
(Kcal=35, SzH=8)
A közönséges egres középnagy, 50-150 centiméter magas, szélesen elterülő cserje, ritkásan álló hosszú, vékony, szürkésbarna ágakkal. A levelek kettesével, hármasával, ritkábban ötösével elhelyezkedő hegyes tüskék hónaljában állnak, az utóbbiak hosszúsága elérheti az egy centimétert. A levelek szőrösek, kerekded vagy szív alakúak, tompán karéjosak.
A közönséges egres nyirkos és sziklás erdők, ligetek, cserjések lakója. A virágzási ideje április-május között van. A növény zöldes bogyótermése ehető, savanykás ízű. Mikor megérett, rozsdaszínű pöttyök láthatók rajta. Gyümölcsleves, krémleves, mártás elkészítéséhez, vadakhoz, halakhoz javaslom.

Grapefruit, más néven citrancs, a citrusfélék legfiatalabb tagja
(Kcal=35, SzH=7)
Az 1750-es években fedezték fel, valószínűleg Barbadosban. A pummelo és a narancs hibridjeként alakult ki, bár az elsőhöz közelebb áll.
Magyar neve a citrom és a narancs keresztezésére utal. Magas C-vitamin-tartalma és más vitaminok, biológiailag értékes tápanyagok, szervessav-tartalma miatt kitűnően javítja az étvágyat. Fanyar, kesernyés íze miatt kevésbé népszerű nyers gyümölcsként, de gyümölcssaláták, gyümölcskoktélok, frissen sajtolt gyümölcskeverékek, limonádék, teák ízesítője lehet.

Körte
(Kcal=50, SzH=12)
A rózsavirágúak közé tartozó növénynemzetség; számos ehető gyümölcsű fafaj tartozik ide. Az emberiség legalább 3000 éve ismeri. Héja barnás, zöldes árnyalatú, ízét érettségétől függően enyhén savanykás és a mézédes jelzőkkel illethetjük. Körtepálinka készítésekor az üveget az ágra húzzák, amibe belenő a gyümölcs. Ha már elég érett a körte, ráöntik a pálinkát, majd lezárják az üveget.
Fának virága

Szőlő
(Kcal=75, SzH=18)
(Vitis) szőlőfélék családjának egyik sok fajt, és azon belül sok alfajt magába foglaló nemzetsége. Minden ide tartozó növény közös jellemzője, hogy fás szárúak, terméseik fürtökben helyezkednek el, és levelük általában tenyeresen összetett. Bármely állapotában ajánlott fogyasztása, hazánk főbb bortermelő területeinek pedig kihagyhatatlan a látogatása.
Minden szőlő 6-40 szemből álló fürtökben rendeződik el. A szemek színe igen változatos, egy alfajon belül is eltérő lehet. Jellemző szín a fekete, a kék, az arany, a zöld, a lila, a piros, a rózsaszín, a barna, a barackszín és a fehér.
Felhasználásuk sokrétű: készülhet belőlük lekvár, gyümölcslé, bor vagy szőlőmag olaj.
A FAO adatai szerint a Föld területéből mintegy 75 866 négyzetkilométeren folyik szőlőtermesztés. A világ termésének körülbelül 71%-át borkészítésre használják, 21%-ot eladnak friss gyümölcsként, továbbá 2%-ot megaszalnak mazsolának. Kisebb hányadának levét édesítőszerként használják a cukormentes befőttekhez.
A szőlőhegyként használt területek évente 2%-kal növekednek. A világ legnagyobb szőlőtermelői, nevük mellett a termelésre használt terület méretével:
Spanyolország 11 750 km²
Franciaország 8640 km²
Olaszország 8270 km²
Törökország 8120 km²
Amerikai Egyesült Államok 4150 km²
Irán 2860 km²
Románia 2480 km²
Portugália 2160 km²
Argentína 2080 km²
Ausztrália 1642 km²
Magyarország 929 km2
A legfontosabb borszőlőfajták Magyarországon:
Fehér borszőlőfajták: Bianca, Chardonnay, Cserszegi fűszeres, Furmint (Tokaj, Tállya Somló), Hárslevelű (Tállya), Irsai Olivér, Juhfark (Somló), Kéknyelű, Leányka, Olaszrizling, Ottonel muskotály, Rajnai rizling, Rizlingszilváni (müller-thurgau), Sauvignon Blanc, Sárfehér, Sárga muskotály (muscat lunel), Szürkebarát (pinot gris, pinot grigio), Tramini, Cirfandli (Pécs), Zöld veltelini,
Vörös borszőlőfajták: Blauburger, Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Kadarka, Kékfrankos, Merlot, Pinot noir, Shiraz (syrah) Síráz városról elnevezve, Zweigelt, Portugieser (Kékoportó)
Egyéb borszőlők: Budai zöld, Csabagyöngye (vegyes hasznosítású, csemege- és borszőlő), Csókaszőlő, Kékmedoc, Kövérszőlő, Kövidinka, Kunbarát, Kunleány, Zala gyöngye, Zefír, Zengő, Zenit, Zeusz
Direkt termő szőlők:
Telepítésük tilos, illetve egyedi engedélyhez kötött, mivel a belőlük készült borok gyenge minőségűek, esetenként még az egészségre is károsak.
Delavári (Daleware), Izabella, Kurucvér, Noah, Otelló,
Festőszőlők: Bíborkadarka, Tícián, Turán
Csemegeszőlők:
A legfontosabb csemegeszőlő-fajták Magyarországon: Afuz Ali, Cardinal, Csabagyöngye (vegyes hasznosítású, csemege- és borszőlő), Favorit, Kozma Pálné muskotály, Mathiász Jánosné muskotály, Szőlőskertek királynője, Saszla (Chasselas)


Szeder
(Kcal=30, SzH=6)
A rózsafélék családjának alcsaládjába tartozó növénynemzetség. Gyümölcsük, levelük tanninokban (csersavakban) igen gazdag. Számos fajt gyógynövényként használnak, mivel a tanninnak érösszehúzó tulajdonsága van, ami a hajszálereket védi. Baktériumölő hatása szintén ismert.
Manapság a kertekben és a közparkokban főként díszcserjének ültetik, pedig a som igen értékes gyümölcsöt is terem, amelyből – különösen vadas húsok mellé való – kiváló lekvár készíthető. C-vitamin tartalma 200 mg/100g körül van, karotinban gazdag. Lekvár, szörp, dzsem, kompót készíthető belőle. Az éretlen termését az olajbogyóhoz hasonlóan már az ókor óta szokás sós vagy ecetes vízben köménymaggal eltenni. Borecetben elrakva a kapribogyót helyettesítheti. Savanyítani is szokták, és vadhúsból készült ételekhez tálalják. Korábban a házi kertekben gyakori növény volt, ma már háttérbe szorult.

Szilva
(Kcal=55, SzH=13)
Sokféleképpen felhasználjuk, kitűnő lekvár készülhet belőle a téli hónapokra, de befőzésre is alkalmas, a hullott szilvából készítik a hungarikumnak számító szilvapálinkát (tarpai, szatmári), és a legjobb aszalványt adja. A szilva fogyasztható nyersen gyümölcsként, gyümölcssalátákban, főzve gyümölcslevesekben is kedvelt. Az aszalt szilva kitűnő rágcsálnivaló, de jól illik egyes húsételekhez, különösen a vadhúsokhoz, és a "Padláson" is elfér egy kis szilvásgombóc. Az aszalt szilvában is megvan, ami a friss szilvában, csak töményebb mennyiségben.
Aszalt szilvával töltött pulykamell, mandulás vadrizzsel

Füge
(Kcal=60, SzH=13)
A fügefa, az eperfafélék közé tartozó növényfaj.
A fügét és a belőle előállított készítményeket általában renyhe bélműködés és emésztési zavarok esetén ajánlják. Légúti panaszok esetén hatásos köptetőszer. A rügyeket glicerinbe áztatják, és az így nyert kivonatot gyomorhurut kezelésére használják. Hagyományosan a füge tejnedvét (latex) külsőleg kisebb fájdalmak enyhítésére használják. A gyümölcs enyhíti a szájüregben lévő afták okozta kellemetlen érzést, és csillapítja a köhögést.
A fügének nem ismert mérgező hatása, mindazonáltal fogyasztásakor figyelemmel kell lenni hashajtó hatására. Fahéjjal ízesítve kitűnő lekvárnak is.

Cseresznye
(Kcal=60, SzH=14)
Leggyakrabban a vadcseresznyefát, illetve annak valamely termesztett változatát, vagy annak csonthéjas gyümölcsét értik. Az alnemzetséget az különbözteti meg a nemzetség többi képviselőjétől, hogy virágai nem magánosan állnak, hanem 2-5 tagú csomókba tömörülnek, sima héjú termésén pedig csak igen sekély barázda található, vagy semmilyen. A cseresznye magában, levesnek, krémlevesnek, süteményekhez, tortákhoz, köretnek vadakhoz is királyi.

Meggy
(Kcal=50, SzH=11)
Termése különösen értékes nyersen, főzve süteményekbe, tartósítva a konzerviparban használják, bort és likőrt is készítenek belőle. Messzi időkre nyúlik vissza, de máig nem tudtam megbarátkozni a sült hús meggyszósszal című egytálétel gondolatával. Mrs. Lipton meggyes lepényével bármelyik hétvégén versenybe kelhetünk. A frissen sült sütemény illatát, olyan közelről szippantsuk be, hogy melege szinte süsse az arcunkat.
Feketeerdő ajándéka
Mentás meggypüré

Málna
(Kcal=30, SzH=5)
Magyarországon őshonos, földalatti tarackokat hajtó, kb. 2 m magas félcserje. Májustól augusztusig virágzik. A virágok fehérek, laza fürtökben vagy bugában állnak. Vörös, csonthéjas bogyókból álló terméscsoportja 30-40 nap alatt fejlődik ki és érik be, a szederrel ellentétben leválik a vackáról. A málna Ízletes gyümölcs, konzervipari alapanyag. Sarjadzással szaporodik, vízigénye magas és sok öntözést igényel. A gyengén savas, tápanyagban gazdag talajt kedveli. Európában majdnem mindenütt megtalálható, de a mediterrán országokban a hegyekbe húzódott vissza. Amerikában élő fajtája az őshonos fekete málna.

Ananász
(Kcal=50, SzH=12)
Rendkívül hőigényes, amit mesterséges termesztésekor egészen pontosan 31 celsius fokban állapítottak meg. Ha emelkedne, akkor egyszerűen megszellőztetik a földet. A hő mellett, a vizet is nagyon szereti, azonban nem kedveli a direkt fényt. Ilyen körülmények között kb. 3-4 évig ad gyümölcsöt. Frissen szedett állapotában, a héj zöldes árnyalatú, húsa savanyú, színe sárgás. Érettebb korában már édesebb, és sárgás színéből világos barna lesz. Befőttként, krémlevesként, szárnyas húsok mellé köretnek is megfelelő. Szellős helyen, 3-6 hétig papírba csomagolva eltartható. Elismert zsírégető hatása van.

Kiwi
(Kcal=55, SzH=11)
Távol-Keleti származású /hazánkban is megtermő/ gyümölcstermő, illetve dísznövény. Termésében 10x annyi C-vitamin van, mint a narancsban. Mivel kétlaki növény, csak porzós és termős példány együttes telepítésével terem. Számtalan kiwi-féle ismeretes, melyek a világon mindenhol megteremnek. Kellemes ízű, kissé savanykás, sok apró magú gyümölcs. Bársonyos héját nem tanácsos elfogyasztani. Élénkítő, frissítő gyümölcs. 1 kiwi fedezi 1 napi C-vitamin igényünket.

Mandarin
(Kcal=45, SzH=10)
Vitamintartalma alapján a citrom és a narancs után a harmadik helyen áll a mandarin. Azonban húsában a C-vitamin mennyisége 20—30 mg. Különleges zamatanyagai miatt az egyik legtöbbre értékelt citromféle. Termései az évente egyszer virágzó típusoknál rendszerint tél végén (meleg szobai tartásnál) vagy nyár folyamán (hideg teleltetésnél) érnek be. A folyton virágzó fajtákon az év minden szakában találhatunk nyíló virágokat és érett terméseket. A gyümölcsök a fán érnek be. A szedést akkor kezdhetjük, amikor a termések zöldes alapszínén nagyobb, összeolvadó sárga foltok jelennek meg. A sokáig fán maradó termések fonnyadtakká válhatnak, ami erősen rontja a minőséget (íz- és zamatanyagaiban felülmúlja a citromot és narancsot.) Illó olajainak és húsa kellemes ízének köszönheti népszerűségét.
Házi metélt roqueforttal és madársalátával

Kókusz
(Kcal=400, SzH=10)
Az úgynevezett kókuszdió, a termés gömbölyded kőmagja, amely érett állapotban kemény, fás-rostos, barna héjú, és mintegy 20 cm nagyságú. A maghéj a nagyon kis embriót zárja körül, és egy nagy üreget, amelyet egészen az érésig speciális tápfolyadék, a kókuszvíz tölt ki, amely kellemes, édeskés ízű. A kókuszvízből zsiradékok épülnek be az érés idején kialakuló táplálószövetbe, amely végül egy több mint 1 cm vastag, fehér, dióbélszerű réteget képez a héj belső falán. Ez a termés ehető része, a kókuszbél. Száraz állapotban 60 - 70% zsiradékot tartalmaz; kezdetben lágy, és csak a betakarítás és száradás után szilárdul meg, amikor a kókuszvíz lassan eltűnik. Annyira olajos a hús, hogy evés után úgy érezzük, mintha elrágcsáltunk volna egy szőlőzsírt, teljesen puha lesz az ajkunk.
A kérget és a rostos köpenyt rendszerint eltávolítják, mielőtt a kókusz a piacra kerülne. A kókuszdiók a virágok megtermékenyülése után 9-12 hónap alatt érnek be. Felhasználása: a kókuszpálma a Föld egyik legjelentősebb hasznos kultúrnövénye. A tápláló, ízletes kókuszbélt frissen fogyasztják, vagy szárítva és reszelve (kopra) fűszerként használják különféle ételekhez, süteményekhez és édességekhez. A vízbe áztatott és végül kipréselt kókuszbél az ún. kókusztej, amelyet Ázsiában ételekhez adnak, vagy tejport, pépet vagy keményített krémeket állítanak elő belőle. A zsiradékban gazdag bélből világszerte ismert étkezési zsírt préselnek. A fiatal termések ízletes, édes kókuszvize nagyon kedvelt üdítőitalt szolgáltat; közvetlenül a csúcsán felvágott, héjazatlan termésből isszák ki; Ázsiában főzéshez is használják. A kókuszpálma minden része értékesíthető, így a termések rostos köpenyéből fonalat fonnak, amely kötél, takaró, háló, táska, ruhanemű, szőnyeg és sok más termék előállítására alkalmas. A kókusz -olajat a test- és hajápolásban alkalmazzák; gyógyászati olajok és szappanok alapanyaga is. A "csontos" belső héját edényként használják. A pálmanedvből, amely a megvágott virágzatokból csepeg, pálmabort, arakot, ecetet, cukrot és szirupot állítanak elő. A kókuszpálma levelei és törzse építőanyag a trópusokon.
