Művelődési Ház (Badacsonyi u. 13.) +36 87/471-506 www.abrahamhegy.hu "A disznóölés reggel 7 órakor fogópálinka kóstolással veszi kezdetét, reggelire sült vért, és toros májat kínálunk, majd kolbásztöltő verseny kezdődik. A különböző módon elkészített, és fűszerezett sültkolbász a helyszínen kóstolójegy ellenében megvásárolhatót. Ezalatt, a gyerekek és a felnőttek is, játékos versenyeken vehetnek részt. Este 19 órától a Jó Lacibetyár műsorával, harmonika zenés disznótoros vacsorára, utána reggelig tartó mulatságra várjuk kedves vendégeinket! Vacsora: orjaleves, toroskáposzta, sült hurka, kolbász. "

Faluház (Hősök u. 12.) +36-87/531-013 badacsonytomaj@tourinform.hu www.badacsony.com
"Gasztronómiai program, egy kicsit másképp…Jellegzetes téli ételünket ezúttal a külső alapján bírálja a szakértő zsűri Badacsonytördemicen. A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő kocsonya szépségversenyen régi szép tálakba, cserépedényekbe helyezik a kocsonyákat – van hagyományos, hal és gyümölcskocsonya is. A versenyző kocsonyákat névvel és fajta megjelöléssel adhatják le. Fajtája szerint lehet: hagyományos, vegetáriánus (zöldség, gyümölcs), halas. Az értékelés része a látvány, a tálalás (minél patinásabb edény), az ötletesség. A halkocsonya csukából egyfajta helyi specialitás. A programot népi, kulturális műsor kíséri A versenyző kocsonyákat a zsűrizés után meg is lehet kóstolni a kóstoló tányér megváltásával. A befolyt összeg a Badacsonytördemic Községért alapítvány céljait támogatja. Tudta-e? A kocsonya a disznó csontos, porcos, bőrös, enyvanyagokban gazdag részeiből készül. A gondosan megtisztított köröm, orr, farok, fül a kocsonya alapja. Sokan főznek a kocsonyába tisztított zöldséget, de fokhagyma, szemes bors, só mindenképpen kell hozzá. Nagyon gyenge lángon főzik, hogy a leve tiszta maradjon. Mire a húsok vajpuhára főnek és a csontról leválnak; csak annyi lé maradjon, amennyi a húst ellepi és olyan enyvtartalmú legyen, hogy a tányér szélére cseppentve megfagyjon."
+36-87-531-013 badacsonytomaj@tourinform.hu www.badacsony.com
"Idén is folytatódik a 365 nap BorBarangolás Badacsonyban! Pihenje ki a hétköznap fáradalmait a festői szépségű Vulkánok Völgyében! Szombat esténként zenés borvacsora keretében a gasztronómiai élvezetek mellé egy-egy családi pincészet kínálja díjnyertes borait. A badacsonyi borászok szombatonként 18.00 órától mutatják be a pincék rejtekében őrzött legzamatosabb boraikat, melyeket ínycsiklandó falatokkal és kellemes dallamokkal tesznek még felejthetetlenebbé. További titkokat az étkekről, zenéről, nyitva tartásról, szállásról, vendégek szállításáról a résztvevő pincészetektől a www.badacsony.com weboldalon lehet megkaparintani."
+36 70-366-9529 info@magyartenger.com www.kolbaszfesztival.info
2010-ben első alkalommal hagyományt teremtő céllal került megrendezésre a Fonyódi Kolbászfesztivál. A rendezvény a téli Balaton egyedülálló gasztronómiai és társadalmi eseménye, melynek sikerét bizonyítja, hogy az első alkalommal több mint 50 csapat jelentkezett. A helyszínen, a nap folyamán nagyjából 2000- 3000 érdeklődő volt jelen. A látogatókat jófajta házi pálinkával és borral kínálták, és természetesen megkóstolhatták a frissen kisült kolbászokat is. Az eseményen résztvevő országos, megyei, és helyi médiumoknak köszönhetően több százezer háztartásba jutott el rendezvény. Fő feladat a családok elérése, a hagyományok megismertetése a fiatalabb korosztállyal is.

+36 87/446-250/13 marketing@csopak.hu www.csopak.hu
Izgalmas hosszú hétvégével kívánják felrázni a télből az embereket az II. Csopaki Bor-Blues-Böllér Napokon. A háromnapos rendezvényen fantasztikus blues zenekarok, különleges, hagyományőrző programok és természetesen kiváló borok várják az érdeklődőket a strand melletti nagyparkolóban. A nyitónapon kellemes esti borozgatás közben beszélgethetnek a borosgazdákkal, mialatt a jó hangulatról harmonikaszó gondoskodik. A délelőtti hagyományos falusi disznóvágáson bárki részese lehet egy igazi disznóvágás folyamatainak, majd délután látványos nyárson készült malacsütést kísérhetnek figyelemmel a vendégek. A kolbásztöltő-versenyen 3-4 fős csapatok versenyen mutathatják meg kolbászkészítő tudományukat, ahol a saját receptjük alapján ízesített, töltött kolbászokat értékelik. A rendezvény alatt a koncertek mellett a csopaki borosgazdák borbemutatója, borkóstolás, borárverés, kézműves kiállítás, termelői piac és természetesen ínycsiklandó disznóságok várnak minden kedves látogatót.
Zánka Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum (Hrsz. 030/13)
+36 87/568-500, 87/568-570 marketing@zanka.hu www.zanka.hu
A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum 19. alkalommal hirdeti meg a szabadtéri ételkészítési versenyt a középiskolákban szakács szakmát tanuló fiatalok számára. A verseny a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség védnöksége alatt áll.
Blaha étterem, Jókai emlékház, Városi múzeum, Vaszary galéria, Koloska völgy
+36 87/580-480 balatonfured@tourinform.hu www.balatonfured.info.hu
"E hagyomás rendezvénysorozattal a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakjára, a Balatonfüredhez több szállal kötődő Jókai Mórra emlékeznek, aki itteni villájában írta az Aranyember c. regényét. Az épület ma már emlékmúzeum. A programok között megtalálható irodalmi est és matiné, könyvbemutató, könyvvásár, kiállítás. A rendezvény érdekessége a Jókai bableves főző verseny a Koloska völgyben, ahol tavaly kb. 60 db 3 fős csapat főzte bográcsban a Jókairól elnevezett finom ételt. Főzés közben a felállított színpadon különböző programok szórakoztatják a közönséget."
+36 87/531-013 badacsonytomaj@tourinform.hu www.badacsony.com
"A badacsonyi Dísztéren családias hangulatban kerül megrendezésre a Kéknyelű Virágzás Ünnepe, mely a mindennapi terhek, gondok tengeréből kiragadott pillanat és az élővilág újjászületésének jelképe.A rendezvény erről a kettős megújulásról, a természet és az emberi kultúra legnemesebb értékéről, a Borról szól.A kiállító családi pincészetek a kiváló minőségű boraikat mutatják be, melyet ki-ki ízlése és vérmérséklete szerint fogyaszthat."

Kisfaludy Színpad, Tagore sétány
+36 87/580-480 balatonfured@tourinform.hu www.balatonfured.info.hu
"A programsorozatot 10. alkalommal rendezik meg, melynek célja a kultúra, a bor-és gasztronómia minél szélesebb körben történő megismertetése. Az érdeklődőket 4 napon át borbemutató, borvásár várja a balatonfüredi Tagore sétányon felállított borpavilonoknál, ahol sok pincészet kap bemutatkozási lehetőséget. Esténként 20-23 óráig hírességek receptjei alapján készített ételeket kóstolhatnak a vendégek a résztvevő pincészetekben. Mindhárom településen (Balatonfüred, Csopak és Paloznak) lesz halászlé főzőverseny.A gasztronómia mellett a könnyű és komolyzenei koncertek, irodalmi előadások, gyerekprogramok várják az érdeklődőket. Napközben könyvvásár a Tagore sétányon a Széchenyi szobornál felállított könyves pavilonokban, ahol dedikálások is lesznek."
+36 87/446-250 info@balatonriviera.hu www.balatonriviera.hu
"A több éve megrendezésre kerülő Balatoni Hal és Borünnep Csopakon is különböző rendezvényekkel várja a kedves vendégeket a hal és a bor jegyében. Csopakra már évek óta nagy tömegeket csábít a horgászegyesületek csapat horgász és halászléfőző versenye, ahol nem csak a horgászás technikáját leshetik el az érdeklődők, hanem az egyesületek által többféleképpen elkészített halászlevet is megkóstolhatják. A gyerekek snecihal fogó versenyben mutathatják meg horgásztudásukat. A kultúra iránt érdeklődők a csopaki néptáncosok műsorát tekinthetik meg. A szervezők idén Szent Iván éjjeléhez kapcsolódva felelevenítik a hagyományokat és különböző érdekes és izgalmas programokkal készülnek a hétvégére. A mozogni vágyó borkedvelők pedig a Nordic Walking Olaszrizling túrán látogathatják meg a csopaki pincéket. A rendezvény keretében szombaton lesz a nagysikerű Olaszrizling Éjszakája, amikor napnyugtától napkeltéig várják a kedves vendégeket a csopaki nyitott pincék. Töltsék Csopakon a hal és bor jegyében ezt a hétvégét!"
Gyenesdiás strand
+36 83/511-790 gyenesdias@tourinform.hu www.gyenesdias.info.hu
"Gyenesdiáson rögtön az iskola kicsöngetés után kisüt a Nap! Négy hétvégés családi rendezvénysorozatunk során, megannyi színvonalas műsort kínálunk kicsiknek-nagyoknak egyaránt a Nyugat-Balaton egyik gyöngyszemén!
I. hétvége: 2012. jún. 23-24.:
IV. Gyenesdiási Keszegfesztivál, Helyszín: Diási Játékstrand táncos, zenés előadások, mesejáték, vetélkedők, koncertek, halászléfőző-verseny, sült keszeg
II. hétvége: 2012. jún. 30.-júl.1.
III. hétvége: 2012. júl. 7-8.
IV. hétvége: 2012. júl. 12-15.:
Gyenesdiási Bornapok. Az egész rendezvény idején: borsátrak, népművészeti és kézműves vásár, folklór és zenei programok, gyermekműsorok, esténként koncertek és tánczenés estek
Helyszín: Diási Vasúti megálló feletti területen"
+36 83/511-790 gyenesdias@tourinform.hu www.gyenesdias.info.hu
"Gyenesdiáson rögtön az iskola kicsöngetés után kisüt a Nap! Négy hétvégés családi rendezvénysorozatunk során, megannyi színvonalas műsort kínálnak kicsiknek-nagyoknak egyaránt a Nyugat-Balaton egyik gyöngyszemén!Az első hétvégén, a Gyenesdiási Keszegfesztiválon: táncos, zenés előadások, mesejáték, vetélkedők, koncertek,halászléfőző-verseny, sült keszeg várja az érdeklődőket."
+36 87/538-022 tihany@tourinform.hu www.tihany.hu
"A Levendula Fesztivál helyi hagyományokra épülő, táji kötődésű rendezvény. A levendula fontos és kiemelt szerepet játszott Tihany történetében, mai napig jeles hagyományai vannak a levendula termesztésének és feldolgozásának. Ezek a hagyományok elevenednek fel minden évben a Levendula Fesztiválon. A rendezvény célja, a levendulával kapcsolatos ismeretterjesztés, természetesen szórakoztató formában, mely lehetőséget nyújt a helyi amatőr művészeti csoportok fellépésének is, ugyanakkor fontos szerepet játszik a népművészei kirakodóvásár, kézműves játszóház, ahol elsősorban a levendula feldolgozásának különböző módjait ismerhetik meg a fiatalabbak és idősebbek, de nagy sikere van a szalmafonásnak, papírmerítésnek, agyagozásnak, kosárfonásnak is. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park segítségével valósul meg a Fesztivál fénypontja, a levendula-aratás, melynek során az érdeklődők kipróbálhatják ezt a munkát is."
a rendezvényben résztvevő pincék
+36 70 371 8501 info@balatonriviera.hu balatonriviera.hu
"A csopaki programok elengedhetetlen része a több éves hagyományokra visszatekintő Olaszrizling Éjszakája. Az év egyik legrövidebb éjszakáján – mint a neve is mutatja – a híres olaszrizling és a csopaki bor kerül a középpontba. A csopaki történelmi borvidék pincéinél napnyugtakor tüzek gyúlnak és napkeltéig várják a kedves vendégeket, akik megízlelhetik a csopaki borok egyedülálló zamatát és az egyéb különleges finomságokat. A kalandvágyók, a családok és baráti társaságok egy kis izgalmas versenyen vehetnek részt. A különleges éjszakai kincskereső bortúra alatt a versenyzőknek fel kell keresni a boros gazdákat, és pontok gyűjtésével nyerhetik el a geocaching verseny első díját. A versenyre egyedül, családdal vagy baráti társasággal is lehet nevezni. Minden induló tombolaszelvényt kap, amellyel nemcsak finomabbnál finomabb borokat, hanem különböző ajándékcsomagokat is haza lehet vinni."

+36 83/546-919, +36 83/546-912 info@balatongyorok.hu www.balatongyorok.hu
"Balatongyörökön harmadik alkalommal rendezzük meg a római-kori hagyományokhoz kapcsolódó Római-kori Vígasságok elnevezésű rendezvényünket, melyet a Szépkilátó tövében lévő római-kori villa romjai ihlettek. A rendezvény helyszíne a csodálatos panorámával rendelkező Szépkilátó, ahonnan az egész Szigligeti-öböl belátható, illetve a domb tövében csörgedező Római-forrás, mely a közelében fekvő romokról kapta nevét. A délelőtt folyamán római kort idéző eszközök készülnek a játszóházban, lesz gyógynövénytúra a közeli erdőben, római kort idéző ételek – italok kóstolója a lakoma sátorban, viselet és fegyverbemutató, a kort idéző harci bemutató, ókori zene, színjátszók idézik fel a római kort és szórakoztatják a látogatókat. Az ünnep tiszteletére megnyílnak a környék borospincéi is, ahol szabad a borkóstolás."
+36 87/446-250 info@balatonriviera.hu www.balatonriviera.hu
"Idén már negyedik alkalommal várja a kedves érdeklődőket a Pincenyitogató Fesztivál Csopakon! A minden évben nagysikerű rendezvény alatt a csopaki nyitott pincék különböző programokat kínálnak a borkedvelőknek. A résztvevő pincék, borozók és éttermek gasztronómiai, zenei és irodalmi különlegességgel kedveskednek az őket választó vendégeket. A kínálatban találhatunk az erre a hétvégére kialakított speciális menüt éppúgy, mint hagyományos bográcsgulyást. Az irodalom kedvelőinek beszélgetést tartanak borban érdekelt szakemberekkel. Zenei aláfestésként bordalokat és egyéb zenei előadásokat hallgathatunk egy pohár finom bor ízlelgetése közben."
Csopaki pincék, Csopak műemlékei
+36 70 371 8501, +36 87/446-250 info@balatonriviera.hu, www.balatonriviera.hu,
"A bor szerelmeseinek nyári programjaiból nem maradhat ki a több éve hagyományos és rendkívül sikeres rendezvénysorozatunk a Kedd Esti Borestek, amely kiváló lehetőséget nyújt a borokkal való ismerkedéshez és szórakozáshoz egyaránt. Négy hétig minden kedden különböző boros gazdák, pincészetek mutatkoznak be az érdeklődőknek. Az esteken a meghívott vendégek és boros gazdák beszélgetnek a borászatról, boraikról, vagy éppen irodalmi est keretében hallhatunk előadásokat, verseket a borról. A hangulatos csopaki estékről természetesen nem hiányozhatnak az adott estéhez kapcsolódó zenei műsorok, ahol gitárművészek, harmonikások gondoskodnak a borkedvelő érdeklődők szórakozásáról. Az esték lezárásaként pedig a borkóstolón megízlelhetik a finom és zamatos csopaki nedűket.
Időpont: 2012. július 10. 20.00, július 17. 20.00, július 24. 19.00, július 31. 20.00, augusztus 7. 20.00"
+36 85/550-168 helyiertek@mail.datatrans.hu www.jazzesaborfesztivalja.eu
"XIII. „Jazz és a Bor fesztiválja” egyedi színfolt a Balaton déli partján. Nyáron, fesztivál keretek közepette csempésszük a nyaraló vendégek életébe ezt az igényes műfajt. A helyi jellegzetességek népszerűsítése mindannyiunk feladata. A négy nap alatt minden este 20 órától kezdődnek a programok. A mediterrán hangulatú udvarunkon esténként két jazz koncert 4-6 borász várja a látogatókat. A zene mellett az ízek kavalkádját nyújtjuk a jobbnál jobb borok bemutatásával. A fesztivál-logoval ellátott üvegpoharakból kínáljuk vendégeinket és a magas színvonalú zene mellett. Családbarát szervezésről gondoskodunk. A 14 év alatti gyermekek számára a belépés ingyenes. Vonzerőnkhöz tartozik, hogy a Balaton adta lehetőségek és a környék turisztikai és építészeti nevezetességei, egész napos programcsomagok összeállítását teszi lehetővé, különös tekintettel a családokra."

+36 30/6202 092 info@balatongyorok.hu www.balatongyorok.hu
"A Balaton Echoes hétvégéjére elsosorban a reggae gyökerei és annak mai legértékesebb fejleménye, a dubtechno iránt fogékony érdeklődőket várjuk. De természetesen a sörkedvelőknek is lesz miből válogatniuk, hogy szomjukat oltsák. Egy frenetikus hangulatú bulit terveznek ahol három napon keresztül fürödhetünk a reggae és a Balaton hullámaiban."
+36 83/511-790 gyenesdias@tourinform.hu www.gyenesdias.info.hu
"Gyenesdiás forró nyári napjain egy igazi felüdítő programsorozat, melynek során népművészek bemutatói, kézművesek vására, fenséges gasztronómia, kitűnő borok és színes kulturális rendezvények, szórakoztató műsorok, esténként koncertek és táncos mulatságok várják a kikapcsolódni vágyó fiatalokat és idősebbeket egyaránt! Az egész rendezvény idején: borsátrak, népművészeti és kézműves vásár, folklór és zenei programok, szombaton és vasárnap gyermekműsorok, esténként tánczenés estek. "
+36 85/560-313 info@magyartenger.com www.magyartenger.com
"Már 6. alkalommal kerül megrendezésre a Fonyódi Sörnapok, mely a nyár egyik legnépszerűbb programsorozata. Mint az elmúlt években, most is söröshordó csapolásával nyitják meg a már hagyománnyá vált rendezvényt. A fesztiválon több sörgyártó képviselteti magát. A rendezvény első napján ingyen sört osztogatnak, így hozva meg az emberek kedvét. A három napos fesztivál során sörivóverseny keretén belül mérhetik össze „erejüket” a résztvevők. De ugyanakkor a hölgyekről sem feledkezünk meg, a rendezvényt látogatók közül „Sörhableányt” és mellé „Sörlovagot” választunk.Az esték folyamán különböző együttesek, koncertek gondoskodnak a jó hangulatról."
+36 87/431-046 badacsonytomaj@tourinform.hu www.badacsony.com
"A badacsonyi borok saját karakterrel bírnak. Nem véletlen, hogy Badacsony borát az istenek nektárjának nevezik. Ennek jegyében 2012. július 14-én veszi kezdetét a 2012. évi Badacsonyi Borhetek!A Badacsonyi Borvidék leghíresebb és legnevesebb borászatai gondoskodnak július utolsó két hetében arról, hogy az idelátogató vendégek az istenek nektárjának legjobbjait kóstolhassák. Az estét színpadi fellépők és előadók teszik színesebbé, akik mindenféle stílusban koncerteznek annak érdekében, hogy mindenki számára a teljes kikapcsolódást biztosítsák.A borhetek során a programok mellett kézműves kiállítás és vásár várja Badacsonyban a vendégeket."

+36 83/346-368 info@balatongyorok.hu www.balatongyorok.hu
A Balaton-parton felállított „Borutcában” várjuk a környék boraival és hagyományos ételeivel négy napon keresztül a látogatókat az árnyas fák alatt megrendezett Balatongyöröki Borfesztiválon, mely több mint másfél évtizedes múltra tekint vissza. A késő délután kezdődő programok közt egyaránt szerepelnek gyerekeknek szánt zenés előadások, mesejátékok, valamint könnyűzenei koncertek, folklórműsorok és esténként tánczene. A rendezvény kísérő programja a kézműves kirakodó vásár, ahol mindenki talál magának vásárfiát.
+36 70 371 8501 info@balatonriviera.hu www.balatonriviera.hu
"Az eddig nagy sikert aratott rendezvény, a Csopaki Fröccsfesztivál ismét megrendezésre kerül. A boros pavilonokban a különböző fajtájú fröccsök kerülnek előtérbe, hiszen a kiváló csopaki borok nemcsak önmagukban fogyasztva, hanem fröccs formájában is kitűnő italok. A 4 napos fesztiválon a fiatalok és az idősek is találnak maguknak zenei programot, hiszen minden nap különböző műsorral és kiegészítő programokkal várják a szervezők a szórakozni vágyó vendégeket. A fesztivál az immár hagyományossá vált Csopak Hangja karaoke-verseny első fordulójával indul, ahol bárki megcsillogtathatja énektudását. A fiataloknak könnyűzenei élő koncerttel, az idősebbeknek magyar nótákkal, dalokkal kedveskednek a szervezők. Szombat délelőtt kezdetét veszi az VIII. Csopaki Parti Ulti Party, amely minden évben egyre több ulti játékost vonz Csopakra. Töltsön egy hétvégét a csopaki fröccs társaságában!"
+36 83/348-253 vonyarcvashegy@tourinform.hu www.vonyarcvashegy.hu "A közel két évtizedes rendezvénysorozat keretében a Balaton-felvidék finom boraival, ízletes étkeivel ismerkedhetnek meg a vendégek színvonalas kulturális műsorok kíséretében."
+36 88/594-081 balatonalmadi@tourinform.hu www.balaton-almadi.hu
"Öt napon keresztül egy helyen élvezhetjük mindazt, ami egyedi a magyar gasztronómiában: kisüsti pálinkák, környezetünk boros gazdáinak kínálata, kürtöskalács, házi húzott rétes. Az ínyencségeken kívül, népművészeti- és kézműves bemutatók, hagyományőrző előadások, táncok, operettek, slágerek, cigányzene, magyar filmek és népmesék is várják az érdeklődőket. Magyar portékák, ételek, italok, magyar slágerek, minden este színpadi programmal! A belépés ingyenes!"
+36 87/531-013 badacsonytomaj@tourinform.hu www.abrahamhegy.hu
A rendezvényen helyi gazdák kínálják boraikat, melynek célja Ábrahámhegy község szőlő kultúrájának erősítése, a szőlő és bor szeretetére való figyelemfelkeltés és fiatalok erre történő nevelése, hagyományok további ápolása.
+36 83/515-230 info@balatonszinhaz.hu www.balatonszinhaz.hu
A rendezvény jelentős kulturális színfolt a település életében, mivel néptánc együttesek, hagyományőrző dalkörök, környező településekről érkező tánccsoportok lépnek fel, illetve borverseny kerül megrendezésre.

+36 85/550-168 balatonboglar@tourinform.hu www.balatonlelle.hu
"A Borhét fesztivált az idén 20. alkalommal rendezi meg a Hegyközség, mely lehetőséget nyújt a város boros gazdáinak a bemutatkozásra, emellett tíz napon keresztül kellemes esti programot kínál a Balatonlellén nyaralóknak, a város lakóinak és az idelátogató vendégeknek. A park területén igényes, egységes faházakból több mint 100 féle helyi bort kínálnak a pincészetek. A tíznapos rendezvény alatt folyamatos népművészeti kirakodóvásár, népi ételek, grillételek, esténként a színpadon népzenei és néptánc együttesek műsorát láthatják. Miden este táncházzal zárul. A rendezvény fénypontja Balatonlelle város Borkirálynőjének választása.
A rendezvény 10 napig tart augusztus 3 és augusztus 12 között változatos programokkal, melynek része:
- felvonulással kezdődő ünnepélyes megnyitó
- helyi gazdák bemutatkozása
- szőlészeti bemutatók, növényvédelmi programok
- hegyközségi borverseny eredményhirdetése
- ünnepi szentmise Szent Donát tiszteletére
- Balatonlelle város Borkirálynőjének megválasztása
- fesztiválzáró tűzijáték"
+36 87/580-480 balatonfured@tourinform.hu www.balatonfured.hu
"A Balaton- felvidék ízletes nedűit adó Balatonfüred-Csopaki borvidék méltó ünnepe a nagy múltra visszatekintő, minden év augusztusában megrendezendő Balatonfüredi Borhetek. A borosgazdák a Tagore sétányon felállított, hangulatos borsátraikban három hétig várják a vendégeket. A Kisfaludy színpadon tartott ünnepélyes megnyitót követően újabb borlovagrend avatást tartanak, valamint műsort ad Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara. A rendezvénysorozat minden este gazdag kulturális és folklór programot kínál a Kisfaludy színpadon. A Borhetek teljes időtartama alatt népművészeti kirakodó vásár várja az érdeklődőket a Tagore sétányon."
+36 83/546-919, +36 83/546-912 info@balatongyorok.hu www.balatongyorok.hu
"A háromnapos rendezvény során nemcsak a környék borosgazdáinak boraival és a tájjellegű ételekkel ismerkedhetnek meg az idelátogatók, hanem színes és változatos kulturális program is várja az érdeklődőket a Balaton-parton felállított „Borutcában”. A különböző folklórműsorok, néptáncegyüttesek és népdalkörök fellépése mellett könnyűzenei fellépőket is szerepeltetünk a műsorban. A rendezvény kísérő programja a kézműves kirakodó vásár."
+36 70/371-8501 info@balatonriviera.hu www.balatonriviera.hu
"Nagy múltra tekint vissza a Csopak Napok, hiszen 1977 óta rendezik meg Csopakon a bor ünnepét, a borhetet. A többnapos rendezvényen az ide látogató vendégeket csopaki zamatos borok, zenés és szórakoztató programok várják. A borversenyen is díjazott borosgazdák hatalmas borkínálattal kedveskednek a bor kedvelőinek, hogy mindenki megtalálja a kedvenc fajtáját és évjáratát. Az augusztus 20-ai ünnepünk köré szervezett borhéten minden korosztálynak kínálunk programokat. A családok gyerekműsorokat tekinthetnek meg, a baráti társaságok pedig esténként táncolhatnak a zenei koncertek, szórakoztató előadások alatt. A mozgás szerelmesei sem maradnak program nélkül, hiszen a strandon egész nyáron animátorok gondoskodnak a sportrendezvényekről. A vendégek a Csopak Hangja V. karaoke-verseny döntőseit hallgathatják meg és értékelhetik is az előadásokat. A főzni vágyók a baráti társaságok halászléfőző versenyén mutathatják meg főző tudományukat. Látogasson el a Csopak Napokra és vigyen haza magával egy palack Csopaki Csodát!"
+36 85/550-168 balatonboglar@tourinform.hu www.balatonboglar.hu
"2012-ben 36. alkalommal rendezzük meg Balatonboglári Szüreti Fesztivált a Platán strandon és környékén. Balatonboglár 1987 óta A Szőlő és a Bor Nemzetközi Városa, a Balatonboglári Borvidék központja.. Az augusztus 20-a táján megrendezett fesztivál nemcsak a borkedvelőknek, de a tó vendégeinek is igazi ünnepe. A fesztivál keretében avatják fel a Bonus Bonorum Borrend új lovagjait is. A látogatók megismerhetik a borvidék borászainak kínálatát, közben koncertek és számos más szórakoztató és kulturális program várja őket. A vásári forgatag mellett szüreti felvonulás, tűzijáték, a két színpadon pedig sok változatos produkció szórakoztatja a vendégeket. A néphagyományt őrző csoportok mellett sztárzenekarok is fellépnek, de a helyi tehetségek bemutatkozása sem maradhat el. Balatonboglárnak kb. 6200 lakosa van, ám a borfesztivál idején több százezer látogató érkezik ide, a Dunántúl legnagyobb népünnepélyévé avatva a programot."
+36 84/506-755 rendezveny@siofokportal.com www.siofok.hu
"A Bor és Kenyér Ünnepe Siófok pezsgő kulturális életének legnagyobb nyári Fesztiválja. Rendezvényünk hagyományosan a legfontosabb állami és nemzeti ünnepünk, a „Magyar Állam születésnapja” augusztus 20.-a köré szerveződik. A Borudvarban négy napon keresztül neves pincészetek, s pékségek mutatják be legjobb termékeiket. Az eseményt kézműves kirakodóvásár és gasztronómia ételkülönlegességeket kínáló vendéglátóhelyek színesíti. A színpadon helyi csoportok és jeles művészek fellépései zajlanak. 20-án délelőtt hagyományos kenyérszentelés este pedig a térség legnagyobb tűzijátéka várja kedves vendégeinket. Ünnepeljen velünk, válogasson kedvére kulturális programjainkból!"
+36 87/431-046 badacsonytomaj@tourinform.hu www.badacsony.com
"Ötödik alkalommal kerül megrendezésre Badacsonyban a Rózsakő Fesztivál a ""Hegy, víz, bor és szerelem"" jegyében! a badacsonyi Rózsakő jelentős hatással lehet a szerelmi életre. A legenda szerint ugyanis, ha egy pár ücsörög egy kicsit a Rózsakövön, egy éven belül összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.A szórakoztató eseményeken, koncerteken kívül gazdag állandó programok is várják a Vendégeket: bortúra nosztalgia terepjáróval, városnéző kisvonat, régiójáró busz, kulturális lehetőségek úgy mint Egry festményritkaságok, Szegedy Róza és Kisfaludy Sándor életét bemutató múzeum. A gyerekeket és a vállalkozó szellemű felnőtteket a rendezvény ideje alatt szórakoztató élménypark várja."
Szent Erzsébet Liget Wesselényi strand főbejárata
+36 88/594-081 balatonalmadi@tourinform.hu www.balatonalmadi.hu
"Ötödik alkalommal kerül megrendezésre Badacsonyban a Rózsakő Fesztivál a ""Hegy, víz, bor és szerelem"" jegyében! A badacsonyi Rózsakő jelentős hatással lehet a szerelmi életre. A legenda szerint ugyanis, ha egy pár ücsörög egy kicsit a Rózsakövön, egy éven belül összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A szórakoztató eseményeken, koncerteken kívül gazdag állandó programok is várják a Vendégeket: bortúra nosztalgia terepjáróval, városnéző kisvonat, régiójáró busz, kulturális lehetőségek úgy mint Egry festményritkaságok, Szegedy Róza és Kisfaludy Sándor életét bemutató múzeum. A gyerekeket és a vállalkozó szellemű felnőtteket a rendezvény ideje alatt szórakoztató élménypark várja."
Kossuth Lajos u. 29. +36 83/346-368 info@balatongyorok.hu www.balatongyorok.hu
"Tizedik ízben rendezzük meg a szüreti program keretén belül a halászléfő fesztivált, ahová idén is nagyszámú csapat jelentkezését várjuk A Balaton-partján, a víztől szinte karnyújtásnyi távolságban délelőtt elkezdődő főzőcskézés igazi látványosság. Az elkészült halászleveket délután a zsűrizés után kóstolhatja a közönség. A délutáni órákban folytatódik a rendezvény a vidám és színpompás, zenés szüreti menettel, amely végighalad a falu főutcáján, s melyhez bárki csatlakozhat, aki maskarába öltözik. A parton felállított szabadtéri színpadnál a polgármester köszönti az egybegyűlteket, kihirdetik a halászléfőző-verseny eredményét, valamint átadják a „Virágos Balatongyörökért” verseny díjait is. Ezt követően folklórműsorok és operett-előadás szórakoztatják a közönséget. A zenés-táncos produkciókat követően szüreti utcabál zárja az estét."

Park u. 14. +36-87/431-046 badacsonytomaj@tourinform.hu www.badacsony.com
"A Balaton régió legimpozánsabb őszi rendezvénye a Badacsonyi Szüret, amelyet a finom borairól és a jellegzetes koporsó formájú tanúhegyéről (is) nevezetes településen rendeznek meg. A vasárnapi látványos felvonulás keretében a badacsonyi borkészítés történetébe is beleláthatunk - Probus császár korától napjainkig."

Körforgalom melletti Regős-prés +36 83/511-790 gyenesdias@tourinform.hu www.gyenesdias.info.hu
"A gyenesdiási Vígasság során bepillanthatunk a szüret rejtelmeibe, részt vehetünk egy Ünnepi préselésen is, a körforgalomnál felállított bálványos regős présen! A szüreti felvonulás lovasokkal, fúvósokkal, néptáncosokkal, lovaskocsikkal, jelmezesekkel a körforgalomtól egészen a Nádas Csárda udvaráig menetel. Folklórműsorok, népművészeti és kézműves bemutató, must- és borkóstoló, birkagulyásfőzés várja az érdeklődőket, akik este a szüreti bálon is részt vehetnek."
Kossuth L. u. 20. +36 87/538-104 tihany@tourinform.hu www.tihany.hu
"A Balaton-felvidék méltán híres borairól, a szőlőtermesztésről. Ezért magától értetődő hagyomány már Tihanyban, hogy minden szeptemberben két napot a szőlő, a bor,a szüret jegyében töltünk. A programban huszártábor, huszár karusszel, lovasbemutatók, kulturális és szórakoztató műsorok szerepelnek. A rendezvény leglátványosabb része a színes szüreti felvonulás, melyben borolvagok, huszárok, betyárok, mazsorettek, zászlóforgatók színesítik a hangulatot."
Vásárcsarnok mögötti parkoló +36 87/580-480 balatonfured@tourinform.hu www.balatonfured.info.hu
"A borosgazdákból, borrendekből, néptáncosokból, lovas kocsikból, huszárokból, mazsorettekből álló menet a városi fúvószenekar vezetésével szombaton délután végigvonul a településen a Huray utcától a Vásárcsarnok mögötti parkolóig, ahol színes folklórműsor és utcabál várja az érdeklődőket. Alkalom nyílik megkóstolni Balatonfüred és környékének ízletes borait."
+36 87/ 531-013 badacsonytomaj@tourinform.hu www.abrahamhegy.hu
"ILLA BEREK, NÁDAK EREK, SZÉP JÓNAPOT JÓEMBEREK! KÖZHÍRRÉ TÉTETIK! SZEPTEMBER 29.-ÉN ÁBRAHÁMHEGYEN NAGY NAP KEREKEDIK, MIVEL A FALUBAN MURCIFESZTIVÁL TARTATIK!
Lesz vígasság, sokadalom, dínomdánom ünnep, Mert a szorgos gazdák leszüreteltek! Vár mindenkit akkor, a szüreti menet, Utána a bálba mindenki elmehet! Tudtára adatik kicsiknek, nagyoknak, eljöhet mindenki, kit otthon nem hagynak! A strandról indul a szüreti menet, Sziget utca - vasúti átjáró - Iskola utca - focipálya - Patak utca - Önkormányzat Művelődési Ház útvonalon. A megállókban fergeteges tánccal, és szüreti nótákkal szórakoztatjuk a közönséget. Megállók: Honvéd utca sarkán, focipályán.A Szent László Templomnál: áldás kérés, a gazdákra és az újborra A Művelődési Háznál folytatódik a vidám szüreti műsor, népszerű táncos és zenés programokkal. Na de ezzel még nincs semminek sem vége, a bálban reggelig táncolhat a falu népe!Szóljanak hát, sógornak, komának! Eljött az ideje, a MURCIFESZTIVÁLNAK!"
Kossuth utca 54. +36 70/371-5346 szigliget@tourinform.hu www.szigliget.hu
"A legrégebbi népi szokásokat felelevenítő rendezvény Szigligeten a Szüreti Vigadalom. A rendezvény már a kora reggeli órákban elkezdődik kézművesek portékáinak árusításával a rendezvénysátor körül. A menet délután indul az Ófaluból. A szervezők a menet összeállításánál törekszenek arra, hogy minél színesebb, látványosabb és a hagyományokat, szokásainkat felelevenítő népviseletben vonuljanak fel a résztvevők. A menetben helyet kapnak néptánccsoportok, hagyományőrző egyesületek, bíró, kisbíró, huszárok, csikósok, maskarások. A felvonuló kocsmáros és a pogácsát osztogató helyi asszonyok gondoskodnak arról, hogy senki ne maradjon éhesen, szomjasan. A végállomásnál felállított rendezvénysátorban kialakított színpadon kulturális műsor várja az egybegyűlteket. A színes programok után pedig utcabál zárja az egész napos programot."
Birs u. 21. +36 84/315-355 info@tojasfesztival.hu www.tojasfesztival.hu
"Tojásba zárt világ Siófokon. A tojás világnapja alkalmából rendezett tojásfesztiválon minden a tojás körül forog: a kézműves vásáron a tojásmotívum dominál, de a tyúktojás mellett az extra méretű tojásokból sem lesz hiány, láthatunk nyers, főzött, kifújt, de még faragott tojásokat is. A rendezvényen az érdeklődők ízelítőt kapnak a különböző technikával készített mívestojásokból, de a különleges Faberge-jellegű dísztojások is megtekinthetők a fesztivál területéhez tartozó Tojásmúzeumban. Az ínyenceket is várja a tojásfesztivál, akik megkóstolhatják a legnagyobb magyar séfek áltozatos tojásos ételeit, a nokedlitől a madártejig, sőt még egy Guinness rekordkísérletben is részt vehetnek! A rendezvényen külföldi előadók, kézművesek, szakmai előadók is részt vesznek. Állandó programok: mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás, tojásművészeti kiállítás, szakmai előadások, állatsimogató, népművészeti és kézműves vásár, guinness rekord kísérlet, valamint szórakoztató programok az egész családnak."
Kossuth utca 54. +36 70/37 153 46 szigliget@tourinform.hu www.sullofesztival.hu "A Balaton őszi hangulatát, szépségét mindenki megcsodálhatja a Szigligeti Süllőfesztiválon. A hagyományőrző rendezvény helyszíne természetesen a Balaton part, ahol (nem csak) halételekkel, helyi ételkülönlegességekkel várják az érdeklődőket. Bemutatkoznak a helyi borászok, lesz kézműves vásár és a színes programok között a gyermekek sem fognak unatkozni."

Park u. 14. +36-87/431-046 badacsonytomaj@tourinform.hu www.badacsony.com
"1956. október 22-én, a forradalom előestéjét Badacsonyban töltötte Nagy Imre egy szüret alkalmával. Ennek állít emléket eme rendezvény. Az érdeklődők abban a dűlőben szüretelhetnek, melyben egykoron Nagy Imre szüretelt. A leszedett szőlőt kipréselve, és palackozva magukkal vihetik. A rendezvényt folklór programok kísérik."
Kossuth L. u. 20.+36 87/538-104 tihany@tourinform.hu www.tihany.hu
"A garda Tihany egyik nevezetessége, az úgynevezett „látott hal”, szerepel Tihany új címerében is, halászatához évszázados hagyományok kötődnek a félszigeten. Ősszel, amikor már kellően hideg a víz, a garda közel a víz felszínéhez rajokban úszik, a halászok csónakokból- és egy hegyen járó ember segítségével, aki különféle jelekkel irányítja a dombról a halászatot - követik a gardák mozgását. Ezt a hagyományt elevenítettük fel évekkel ezelőtt és ennek jegyében kerül megrendezésre a programsorozat a település legszebb pontján, a Visszhang Dombon. Gardahalászat, látványsütés, szórakoztató programok várnak minden érdeklődőt. A rendezvény második napjának középpontjában a gasztronómia áll: a halászlé és halétel főző verseny és természetesen kóstoló is vár mindenkit."
Fő tér +36-84/506-755 siofesztkft@gmail.com www.siofokportal.com
"Márton napi libacsemegék, színpadi műsor, pálinka manufaktúrák, gyermekműsorok. A téli szürke hétköznapokba színt vivő hétvégi szórakozás Siófokon immár 4. alkalommal. Jöjjön el családjával, ünnepeljük együtt a Márton-napot."
